Emberáldozés

 

Emberáldozás

 

EMBERÁLDOZÁS Octavio Paznak   Vértől lángoló kés. Ama obszidián. Révült tenyérben fényesül föl az értelmetlenül dobbanó szív. Csupasz. Kívül testmeleg köveken iguánák üvöltenek némán.     J. A.   Szélreálltál, félreálltál, Szerettél, vagy kiabáltál, Megtanították örökre Nem erős a költő ökle: Egyként temetett el téged Ellenséged: sírba lökött, Barátod: kapart rád rögöt.     RADNÓTI   homlokán szent billog égett fehéren mint a holdhó egyetlen éke és elrejtette Bornál végleg az üldözött utolsó biztos menedéke     HOMMAGE A MATOLAY MAGDA   Függve a csontok törékeny keresztjén rémület feszíti a szívre szoruló koszorúerek töviskoronáját testté szűkülő térben     BALESET   koordináták helyett szonett recsegett a hangszóróból abban a sebességtartományban nem tudta használni talán nem gondolták hogy Newton törvénye érvényes rá is a vászonoldalú dobozba vigasztalásul pacsirta költözött nem volt félelmetes könnyedén megbillent a gép és pontosívű ragadozó – zuhanással megérkezett a Föld   REQUIESCAT     nem porló tested nem fog felsírni barátom már ha a kés hideg éle hasadba merül kutatón metsz hogy felfedje a vétked előttünk mert az enyészet tűr a kés már csak anyádnak fáj ki szülőd s temetőd is a kés már a barátaidé jó társaidé ím   tegnap még itt jártál közöttünk mára jaj kihúnyva szép tüzed álmaink veled nevetve szőttük és terv maradt örök mind örök értelmetlen számodra – nélküled   tegnap még élő volt fényre nyílt szemed a fákra nézett lombjuk vesztik-e és siratva lezárt koporsód felett gyászdalt kell ma érted mondanom mert bevégeztetett az utolsó Ige   a hű kövek a holtak megőrzik csizmád csattanását s hangodat vele (az idő majd minket is előszít lényegre tisztult múltunk ág-bogát siratja emlékezések csontmaró szele)   felemlegetjük százfelé vetődött mindenben – társak egykor cimborák mi néhai kócos és kényszerű hősök Jó Czermannom arcod nélkül neved s hozzá: hajh mi együtt ittuk csaló tanyásgazdák savanyú borát