Pszichogeometria

 

Pszichogeometria

 

MÓDSZEREK ÉS FALAK   leírom a szavakat aztán megírom a verset sűrű és ideges vízszintes vonalakkal   csak a falak ne nyugtalanítanának mindig ez a vége nesztelenül mellémóvakodnak és hirtelen körülfognak szorosan kíméletlenül     MONDOD   Mondod az emberi agynak ígérete hősi kalandja: öntitkát fürkészve megismerhetni az elmét. Hinném én, de a mérleg képes-e mérni magát, mondd?     RÖPKE PARAINESIS   forrást kár betaposni fiú úgyis kitör arrébb     FIGYELMEZTETÉS   a boldogsághoz vezető út végig aszfaltozott csak felezővonalat kell festeni rá a szembejövő forgalomnak     ÍGÉRETEKKEL   ígéretekkel mérgezem magam képzelt dalokkal izzom el a valóságos őszi nappalokban   egy-egy kép hasonlat káprázatában - percnyi tündöklésük folytatásaként – csak a nyugtalanság nő nyugalmasan míg egyre fukarabbul méri másodperceim a dobbanások riadt mérlegén a szív     MINT GYERMEK   mint gyermek ki lázálmából riad és homlokáról hűlt cseppek csorognak a félelmekkel telt szobában nem hiszi hogy szép reggel lesz holnap     SORSOD   Sorsod mint gyökértelenül vízben rügyező ág mely kivirágozhat mindig – termést sohasem hoz     AZ A NAP   az a nap volt szerelmük Getszemáni – kertje ahol kövek tápláléka lett a fény árnyak szüntelen rácsai kerítik arcom azóta ígéri magát az áldó fény megváltó kora     ÉLEK   Élek, mint patak betonmederben, élek, remélek esendően, mint halak a vízesés zuhanó falán.     PÁRBESZÉD   a matróz   hahó Kapitány egy csepp víz sincs e part nélküli tenger mélységes medreiben hogyan oldozzuk hajóinkat el hogyan lobogózzuk ragyogással ismeretlen földek ígéretével csalt ide azokat mutatta bizonytalan mozdulattal igézetes térképein valóságra vágyok nehéz hullámokkal népes kikötővel   a kapitány:   akard a tengert és meghallod zaját omlékony testével mindig menedék lesz dicsőséged és halálod egyaránt megadja zenéjéből könnyen kiszámíthatod itt a hajó csak a remény kikötője kihalt hát képzelj reményt is balga matróz gyönyörű kalandok felé navigálunk úgy     PSZICHOGEOMETRIA   mélypontjaim sorozata egyenessé összeáll     ARCOD MOSOLY   arcod mosoly szomorú lakása kiáltásnyi térnél többen nem lehetsz jelen csúnya szarvaspásztor jövőd menekül nyájad Neptunusz – mezőkön kószál –   az idő párázatában élénk és néma rigó száll szádon szavak rókatánca gazdátlan félelem lázadhoz hasonló nyugtalan hegyek didereghetsz hazatért átkaid között –   a körtefa végleg levetkőzött árnyéka víz fagyos paplanára fekszik hihetetlen nászra készül a Nap belesápad amíg ölelkeznek békétlen holtakhoz beszélek nem - szavakkal mert a költészet kimondhatatlan –   szádon szavak rókatánca gazdátlan félelem lázadhoz hasonló nyugtalan hegyek didereghetsz hazatért átkaid között –   a körtefa végleg levetkőzött árnyéka víz fagyos paplanára fekszik hihetetlen nászra készül a Nap belesápad amíg ölelkeznek békétlen holtakhoz beszélek nem - szavakkal mert a költészet kimondhatatlan –     LEHET-E   lehet-e mosolynak neveznem arcod villanásait van-e mozdulatod amelytől nem riadnak égre rémült fákról varjak kavargó kiáltozással   homlokodba metsz a fájdalom tested összerándul orvul míg minden ablakon falon túl november nyers konok szelével viaskodnak a csipkebokrok     BEETHOWEN ÉJSZAKÁJA   Kieresztik az éj karámaiból a betöretlen szelet s az időt felverve sziklás magasából az őrült sast mely zsákmányul kívánja a végtelent A terek meginognak megmutatják mélyüket a vizek szarvassá változik a Szépség hogy menekülhessen fává a Félelem hogy megmutatkozhasson sziklává a Hit hogy meg ne rendülhessen madárrá az Akarat hogy felülkerekedjen Mint Isten tüzének füstje komorlanak fel a Mindenségig a hangzatok időtlen szomjúság szárít minden élőt enyhítsétek szeretettel     TÁNTORGÓ FÁK KÖZT   harangos szemek üldözöttje vagyok azt hittem biztos megmenekvő de hiába futottam rejtőztem el a Város kezére adott az Erdő azóta itt élek minden nap ítélet – hirdetés mert kilakoltatnak a házak útjaim felednek tántorgó fák közt szavam felszökő vad kitoloncol országából az Idő     VASÚTÁLLOMÁSON   a kőkehelyből lombozódó fény a csarnokot barbár templomokhoz tette hasonlóvá a hangosbemondó az induló vonat helyett zavarában kijelentette hogy a tömegneveléses anyagszerkezeti vizsgálat módszere ötlet maradt hogy a riadalomból pánik ne legyen így szóltam a rémült emberekhez: barátaim ne csodálkozzatok semmin eme évszázadban melyben a költészetet exhumálni kellett és ha eléggé messze értetek tiszteletre méltó vándorok ti mind irgalommal feledkezzetek meg rólunk.     ABSZURD KIRÁNDULÁS   dombok évszakok közt kószál – menthetetlen biztos hogy nem talál haza elfogytak az utak mûveletlen tájra tévedt nem felfedező fázik szomjas éhes nem mer megszólalni fél hogy szavaira jelzők bogáncsok ragadnak berregve rebben fel előtte egy fácán ijedten megáll és illendőn kivárja míg zöldre vált a fa     RÉMÜLT ŐZ   Rémült őz vég nélküli perce tücsökfeketítő nyárban: távoli réten fém-szaurusz legelészget     VÁGYAID   vágyaid merész madara talán tenyeredre száll még hozzá szelídül hogy becézze elnehezült kezed   megmérettél – mondod – könnyűnek találtattál fiú de mégis mégis mégis legbelül szomorú konok és nehéz vagy     MINDENÜTT HÍVATLAN   mindenütt hívatlan mindenhol vendég bárhol vet partjára az éj senki sem marasztal ha mennék   azért kínlódó vergődő öröm bárki szerethet még bárki eltemethet ezen a délkörön